Kérdezi Óbersovszki Péter a Kossuth Rádió ma déli Ütközőjében (innen, majd a 12:30 időpontra klikkelve). Tavaly az elnöki poszt segédletével nagy nehezen elértük, hogy ne kelljen befogadnia a mezőgazdaságunknak a génmanipulált vetőmagokat, most viszont kilobbizták, hogy a terméket azonban be kell. És még megkülönböztető jelzésekkel sem szabad ellátni.
Azért ide tettem ezt a bejegyzést a megszokott Leányfalu - a Világ közepe portál helyett, mert ennek a témának leányfalui vonatkozásáról nincs tudomásom. Valami nagy zavar támadhatott a világban, esetleg a válság, vagy a magyarok megfékezése, de sorra jönnek elő a botrányos, furmányos, diktatórikus szituációk. Éppen ma reggel tudtam bizonyítékot mutatni olvasóimnak "Globális csalás" címmel a globális felmelegedésről (klikk ide), és már újra zavarkodnom kell.
Csak két hivatalosan is hangoztatott ellenvéleményre emlékeztetnék a génmanipulációval kapcsolatban.
Nincs kellő mélységgel megvizsgálva a génmódosított élelmiszerek egészségügyi hatása. Sőt vannak jelzések rákkeltő, de legfőképp allergiás tüneteket kiváltó hatásokra. Mondanék egy közérthető példát. Aki gombázni szokott, találkozott azzal, hogy a vaddisznók elették előle a gombákat. Kivéve a gyilkos galócát. A malac bizony amíg szopik, megtanulja a kocától, mit szabad megenni, és mit nem. És ez a tudás nem máról holnapra ívódott beléjük. Sokan elhullottak, amíg a "Járt utat a járatlanért el ne hagyd!" törvényszerűséget tapasztalati úton magukévá tudták tenni. Vajon miért csak az urbanizált embereket sújtja az allergia? A legvalószínűbb az, hogy a "veszélytelen" kemikáliák megszokásához, kivédéséhez a szervezetünk nem kapott elegendő tanuló időt. Miből gondoljuk, hogy ha a vegyszerek távlati hatását nem tudjuk kellően előrejelezni, akkor az organikus újdonságok hosszútávú hatásaival nem kell törődnünk?
Lerágott csont, de lehet, van aki még nem hallotta. Az elsők között olyan kukoricát manipuláltak, amelyik rovarok elleni mérget termelt magában. Heuréka! Ezt a fajtát nem kell permetezni! Messze nagyobb profitot hoz a hagyományosnál! Igen ám, csak a kukorica belsejében többszörös koncentrációban van jelen az emlősökre is veszélyes méreganyag ahhoz képest, amit a betakarított termény felszínén megengednek maradni a permetszerből. És ez az új le sem bomlik! A korszerű permetezőszerek azért drágák, hogy a megsemmisülésük meghatározott időn belül biztonságosan megtörténjen. Miután még azt sem szabad feltüntetni a terméken, hogy génmanipulált (nehogy kevesebb fogyjon belőle annál, mint ahogy el akarják árasztani vele a világot), mi a biztosíték arra, hogy nem rovarölőszert etetnek velünk?
Nagyon nagy kár, hogy a csodákat művelő génsebészet gyakorlatát hatalmas korlátok közé kell szorítani. Sajnos a világ jogrendje nem képes megelőző módon megakadályozni, hogy egyesek önös érdekükért kárt okozzanak másoknak. Különösen nem a lobbizás mentén, ahol elegendő néhány hozzánemértő képviselő szavazatát meg- (Majd mit mondtam! Megint mehettem volna a bíróságra.) -nyeri. Lehet, hogy ott van a sokak által hőn óhajtott kapitalizmus hibája, mint nagyon sok haladó eszmének, hogy a pénzsóvár hatalmasok megkeresik azokat a "rés"-eket, amin keresztül érvényesíthetik bővülésüket. Mindegy mibe kerül! Mármint a többinek!
Tóth Béla 2012.02.15.
Megjegyzés: a rádióműsorban az is elhangzik, hogy az Unióban Magyarországnak sikerült kiharcolnia - a többiek örömére is - , hogy ne elemi erővel törjön ránk az új "kutura". Lehet, hogy éppen emiatt "vigyáznak ránk" olyan mélyrehatóan?
Ebben a blog-csomagban kérjük a kedves látogatót, közölje velünk gondolatait. Akár pro, akár kontra. Lehetőleg szövegesen, de legalább a jelzőkre klikkelve. De ha nem teszi, akkor sincs harag! Vigye hírét az itt olvasottaknak!
2012. február 15., szerda
2012. január 26., csütörtök
Pengeváltás a Klubrádió ürügyén
a facebook-on:
Béla Tóth 2012.01.25. 09:54
A Klubrádió körüli világraszóló hazudozások követéséhez nem árt néhány tényt és adatot megismerni, pélldául innen: http://www.magyarhirlap.hu cikkéből (klikk ide)
Most mit akar Európa, piaci viszonyokat, vagy protekcionizmust?
http://mittelwelt.blogspot.com/
Denes Varga 2012.01.26. 5 óra
Kedves Béla! 1. Az általad hivatkozott Magyar Nemzet cikk nem szól arról, hogy az MSZP kormányzása idején az MSZP-vel ellenséges média is kapott támogatást. Értelemszerűen tőlük sem kértek "lojalitást", ahogyan ez persze a Klubrádió esetébe...n sem érhető tetten. Én magam, személyesen, egyenes adásban szidtam az MSZP kormányt a Klubrádióban, több ízben is. Egy média függetlensége nem azt jelenti, hogy nem áll közelebb egyik, vagy másik politikai erőhöz, hanem azt, hogy akihez közelebb áll, annak sem "zsoldosa". Fölöslegesen vádolja tehát az általad idézett cikk, hogy a Klubrádió függetlennek nevezi magát, holott nem az. Ezt bizonyítania kellene, azt meg nem tudja. 2. Nem lehet egy közéleti és egy tánczenei rádiót azonos mércével mérni. Fényes Szabolcsból és társaiból könnyebb megélni, mint egy igényes közéleti műsorból, noha persze arra van nagyobb szükség. A Klubrádió emlékezetem szerint így is csak egy ponttal maradt le, ami önmagában is erősen megkérdőjelezi azt a tendenciózus állítást, (a Te általad újabban preferált szóhasználattal: hazugságot) miszerint szándékos provokációról lenne szó. Ez a tény sokkal inkább azt látszik igazolni, hogy a "világraszóló hazudozóknak" van igazuk. Vannak érvek pró, és kontra, de nem a Te általad beidézett cikkben. 3. Amikor még bejártam a Klubrádióba (és élesen bíráltam az akkori MSZP kormányok lakáspolitikáját), előtte egy asszisztenssel egyeztettem, majd a műsorvezetővel, ugyanúgy, ahogyan az a sok ember, aki még a műsorban megszólalt. A rádió dolgozóinak ez volt a munkájuk, és ehhez sokkal több pénzre van szükség, mint ahhoz, hogy egy merevlemezről kultúrmocskot, vagy szakszerűbben: igényes tánczenét sugározzanak, (mint ahogyan ez a közszolgálati Petőfi rádiónál ment) miközben két ostobácska műsorvezető jópofáskodik. Úgy hogy a 120 millióból egyáltalán nem biztos, hogy az 55 milliót könnyű kifizetni. Persze jó ezt emlegetni, nem mintha bizonyítana bármit is, viszont majd mérgelődik az, akinek nincs ennyi pénze. 4.A tánczenei rádiók nemcsak pályáznak, hanem egymás között adják-veszik a mások által elnyert frekvenciákat, a legújabb pletyka szerint például az a teljesen ismeretlen társaság, amelyik mögött persze vélhetőleg olyanok állnak, akik egész életükben könnyűzenei, un. kereskedelmi rádiók "üzemeltetésével" üzleteltek, máris továbbadná a 75 millióért elnyert frekvenciát, 200 millióért. Ha ez esetleg tényleg így van, az már más megvilágításba helyezi a Te kérdésedet is! (...piaci viszonyokat, vagy protekcionizmust?) Szerintem a piaci viszonyoknak is, meg a protekcionizmusnak is meg van a maga helye, csak az állami debilitásnak, meg részrehajlásnak nincs. Ha erről le akar minket szoktatni Európa, az nem a kárunkra, hanem a hasznunkra válik, ezért hát nem haragudnunk kell érte, hanem hálásaknak lennünk. 5. A legfontosabbat hagytam a végére. Nagyon vissza kellene venni az indulatokból. Most Magyarország nehéz helyzetben van, nagyon úgy néz ki, hogy ahogyan az elődei, úgy az Orbán kormány sem tud ezen a helyzeten javítani. Erre reakció a felfokozott bűnbakkeresés. Ott tartunk, hogy a lopott doktori cím sem bűn, ha a tolvaj a mi csapatunk játékosa... Akivel meg nem értünk egyet, az hazudozik... Tényleg erre akarjuk megtanítani azt a generációt, amelyik az iskolákban ül, és ki van szolgáltatva nekünk? Béla, Te jó ember vagy, okos ember is vagy. nézd meg még egyszer azt a "http://mittelwelt.blogspot.com/", hogy oda miket írtál, és ha másra nem, gondolj a gyerekekre! Tényleg olyan falut, olyan országot, olyan világot akarsz, amiben ez a stílus helyénvaló? Tényleg azt várod el tőlem is, hogy én is a Te általad használt stílusban érintkezzek veled? És ezt szerinted hogyan magyarázzuk meg az unokáinknak? Dénes bácsi kedves bácsi, de gonosz bácsi, mert agymosó bácsi?
Béla Tőth 20120.01.27. 07:05
Nyílt válaszlevél a "Leányfalu a Világ közepe" site-on kezdve (ide is bemásolva)
( http://mittelwelt.blogspot.com/2012/01/nyilt-level-egy-kritika-kapcsan.html )
Üzenem a kedves olvasóimnak! Bárki, ha sértő vagy hibás dolgot talál ezen a havonta 2000-szer látogatott portálomon, kérem írja meg nekem, mert nem érdekem senki megbántásával, és hibás megjelenéssel csökkenteni olvasóim táborát. De konkrét mondatot kérek megjelölni, mert homályos általánosságokat nem tudok kezelni.
Más dolog persze, ha valakit az idézett anyag vagy a tények sértenek. Akkor kérem, hogy a forráshoz forduljanak orvoslásért. Erre kérem kedves leányfalusi barátomat is, aki a Klubrádióra vonatkozóan a fecebook-ra kitett megjegyzésem kritikája közben keveredett el a honlapomat kifogásolni, feltehetően a "hazug" szó használata révén, mert a két megjelenésben mindössze ennyi a közös. Továbbá, rám hivatkozva ne a Magyar Nemzetnél vezesse elő érveit, mert én a Magyar Hírlapot ajánlottam elolvasásra. Én abból azt olvastam ki, hogy piaci körülmények között esett ki a Klubrádió. A cikktől függetlenül pedig nekem fáj, hogy valakik Amerikában keresnek pártfogót a magyar nép demokratikusan választott vezetőivel szemben.
Egyéb területen kedves barátom hozzászólása is olyan, mint amit az Európai Parlamentben hallhattunk az élő adásban, bizonyítékok elővezetése nélkül vádaskodtak hosszadalmassan. A következő egy mondatom nem a barátomról szól, mert személyétől távol áll maga az eladósítási cselekedet. Akiktől annyi tellett nyolc éven át, hogy irdatlanul eladósítottak bennünket, az legalább a következő választásokig fogja be a száját - azaz maradjon a parlamentális keretek között -, hagyja a kormányt dolgozni, ne most játsza meg az okosat, amikor felelősség nélkül teheti. Aki sárdobálásnak nevezi a politikusok büntethetőségének törvényét, az miért nem gondol arra, hogy ezen törvénnyel a saját fejük felé is tették a damokleszi kardot? Azért nem említi ezt, mert így már az igazságosság domborodna ki a tényből. Tény, hogy nálam kiverte a biztosítékot, hogy a kétharmadosan támogatott kormányt a média 80-90%-ban pocskondiázza féligazságokkal. És a féligazságokkal keltik rossz hírünket a világban. Ezért döntöttem úgy, hogy besorakozom a 10-20 % közé. Én nem vagyok keresztény, kődobálásra válaszolhatok kővel. Van egy pont, amikor az ember kénytelenné válik az ellenfél módszereit alkalmazni vele szemben, mégha nincs is az az ínyére.
Mindenesetre örvendetes, hogy végre találtam olyan témákat, ami hozzászólásra ingerli kedves földijeimet. A múltkor a melegek, most a Klubrádió. Bocsánat! Dörner György-höz is volt, de a hozzászóló érdekében (még) nem tettem a kirakatba.
Viszontválaszok feltöltve 2012.01.28.
Denes Varga 2012.01.27.
Kedves Béla valóban nem Magyar Nemzet, hanem Magyar Hírlap. Én erről beszéltem, ha egy kicsit több benned az empátia, nyilván nem csinálsz úgy, mintha nem vetted volna észre. Elég ócska cikk, nincsenek benne érvek. Én viszont érveltem, pers...ze lehet, hogy hozzád ez nem ért fel. Ha valami sértő, vagy hibás dolgot találsz a Klubrádió mellett állók érveiben, netán kiveri nálad valami a biztosítékon talán neked kellene valamiféle érvekkel előállnod, kedves Béla! Már megbocsáss, de honnan kellene nekem azt tudnom, hogy miért olvastad ki te ebből a lapos cikkből, hogy piaci körülmények között ejtette ki a médiatanács a Klubrádió pályázatát? Igaz, hogy ezt ők mondják, de hát mi mást mondanának, az ég szerelmére? Semmivel sem bizonyítják! Még ők sem! Tény viszont, bár mint ilyen, lehet, hogy téged ez nem érdekel, hogy az általad idézet cikkben még a médiatanács máshonnan ismert érvei sem szerepelnek, és természetesen semmilyen más érv sem. Ha csak azt nem veszed érvnek, hogy mit ugrálnak, Tatabányán továbbra is lehet majd hallgatni őket. Meg hogy 500.000 hallgatót hazudnak, de csak 200.000 van nekik, miközben 1,8 millió lehetne! Mi ez, ha nem marhaság? Ha tényleg érvekre vagy kíváncsi, akkor a "Magyar Nemzetet" javítsd ki Magyar Hírlapra, és olvasd el, hogy mit írtam! Amúgy téged ki, és mikor mentett fel az érvelés alól? Felőlem azt írsz, amit akarsz, egészen addig, amig nem nevezed hazudozóknak azokat, akiket én tisztelek! Akkor te sem bújhatsz egy semmitmondó, téged semmiképpen nem igazoló cikk mögé!
Tóth Béla 2012.01.28.
Kedves Dénes! Attól még nem tudok neked jobban hinni, hogy szidtad az MSZP-t. Mindössze arra hívtam fel a figyelmet, hogy az éremnek nem az az egyetlen oldala van, amit a vízcsapból is folyatnak. És beidéztem egy mintapéldát. Most viszont találtam a Népszabadságban egy pontosabb idézetet a médiatanácstól: http://nol.hu/belfold/a_mediatanacs_szerint_a_klubradio_csak_magat_hibaztathatja Én nem látok lényegei különbséget a két cikk között. Hangvételben természetesen van. Azt viszont hazug hazaárulónak nevezem, aki egy törvényes pályázatelbíráló döntését, aminek bíróság előtt is meg kell állnia, kikiáltja kormányerőszaknak, és szalad behívni az oroszokat, Busht, vagy akit éppen ér. (Elnézést a túlzásért, nem konkrétan gondolom, csak képiesen.)
Denes Varga 2012.01.27.
"Figyelem a blogom statisztikáját, és látszik. a most már csaknem havi kétezer látogatás döntô többsége a facebook cikkekbôl történô átklikkelésekbôl származik. Ha az írásaim nem érdekelnének ôket, nem klikkelnének át az általuk jól ismert... címre, törölnének az ismerôseik közül. Ahogyan hétszázból öten meg is tették. Azonban elvétve klikkelnek a fecebook-on a "tetszik", vagy a "megosztom" gombokra. Miért? Mert félnek! A nevüket, személyüket nem merik felfedni. Igen bizony, a kormánnyal szimpatizálók félnek. Mitôl kellene félniük? Attól, hogy a nagyhangú önös- és idegenérdeku^ek a szájukra veszik, megrágalmazzák. Egészen Amerikáig, Európáig, a Világig harsogva, csak hogy bársonyszéküket egyesek visszakaparják, más egyesek megtartsák. A liberális demokráciában tilos ôket fékentartani, különben hogyan gyu^rhetnék maguk alá a világot?" Tessék, konkrétan például ezzel van bajom. Szerintem nem egyszerűen képzelődsz, amikor azt hiszed, hogy itt valamiféle harc van, és azt sugallod, hogy akik kinyilvánítják szélsőjobboldalim szimpátiájukat, azoknak félniük kellene. Ez már csak azért is szamárság, mert szélsőbal, aki esetleg a szélsőjobbal harcolgatna, Magyarországon gyakorlatilag nincs. A békétlenség azonban, amit például ezzel a bejegyzéseddel szítsz, megmérgezi a közéletet, és sajnos a magánéletet is. Ezért is kérlek szépen, hogy ne írj ijeneket. Legyél konkrét, és ha valaki disznóságokat csinál, abba verd bele neki az orrát! De értsd meg, nem szívesen olvasgat ilyeneket az, aki azt szeretné, mint én, hogy Orbán Viktor soha többet ne legyen vezető ebben az országban. Nagyon sok helyen, nagyon sokszor elmondtam, hogy miért. Merem remélni, engem nem akarsz hazugnak nevezni, és nem állítod, hogy csak vádaskodok.
Tóth Béla 2012.01.28.
Tudod Dénes, amelyik cikkemből itt idéztél, annak megírására az indított, amit az Európai Parlament ülésén hallottam az élő közvetítésből, idegenek szájából. Mások számára csak akkor értehető, ha idézzük a címet és az első bekezdést is: "Hol van a félelem ténye? Az "Unióban" azt kürtölték szerte a világba, hogy Magyarországon félnek a zsidók, és sokan mások a kormánytól. Nincs sajtószabadság. Csak így, ex cathedra!" Tőlük miért nem vársz el konkrétumokat? Ez az, ami szítja a békétlenséget. Énszerintem. Azt pedig végképp nem gondoltam, hogy cikkeim és olvasóim szélsőjobbosok. De ha te mondod, akkor biztos úgy van. Más - feltehetően veled hasonló platformon álló - ATV-ben megnyilatkozó szerint azzal a néhány százererrel együtt náci vagyok, akik a Békemenetben részt vettünk. A másik témában én pedig azt szeretném, hogy akinek része volt az előző két ciklus döntéseiben, az ne tudná többet építgetni az adófizetők pénzéhez fűződő kapcsolatait. Párttól és felekezettől függetlenül.
Denes Varga 2012.01.28.
"Mindenesetre örvendetes, hogy végre találtam olyan témákat, ami hozzászólásra ingerli kedves földijeimet. A múltkor a melegek, most a Klubrádió. Bocsánat! Dörner György-höz is volt, de a hozzászóló érdekében (még) nem tettem a kirakatba."... Ezt is Te írtad, nem? Nem gondolod, hogy ez egy kicsit sunyi? Vagy fenyegetés akar lenn!!!???? Miért keltessz olyan látszatot, mintha a hozzászóló nem merné vállalni a nyilvánosságot???!!! Már vállalta, hiszen eleve nyilvánosan szólt hozzá!!!! Talán nem emlékszel???!! Szóval: 1. Ha valamelyikünk hozzászól, megteheted, hogy fütyülsz rá, de nem teheted meg, hogy olyan látszatot kelts, mintha itt valaki szégyellné, hogy ellentmond neked. 2. Nyugodtan írhatod a nyilvánosság előtt, hogy hazudoznak, de ne csodálkozz, ha ezzel szembesítenek, és felszólítanak, hogy érvelj is, és ne csak minősíts. 3. Van egy két csirkefogó ebben az országban, a politikai elitben is, bizonyára. Mindenki az ő dolgukat könnyíti, ha azt a hazug látszatot igyekszik kelteni, hogy csirkefogók csak az egyik táborban vannak. Akkor mindenki mondhatja, akit tetten érnek, hogy nem azért támadják, mert lopott, hanem azért, mert a másik tábor katonája. Gondolkozz el ezeken. Továbbá olvass Csurkát, akit Dörner magával akar hozni a színházába. http://www.miep.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4848%3Acsurka-istvan-toertenelemhamisitas-toenkreteteluenk-hullamai&catid=41%3Ahirek&Itemid=63&fb_source=message
Csurka István: Történelemhamisítás - Tönkretételünk hullámai
www.miep.hu
Tóth Béla 2012.01.28.
Ami levelet utoljára kaptam tőled (jó néhány hete), abban az írtad, nácizásról nem volt tudomásod. Erre küldtem neked az alábbi bizonyítékot. Majd még egy levelet. Érdemi észrevétel a bizonyítékkal kapcsolatban a mai napig nem érkezett. Akár hack-er is lehetett közben. Ismételten leírom, azt tartom sunyi dolognak, hogy náci jelképpel kapcsolatba kerülni, az büntetendő, de nácinak nevezni valakit az sajtószabadság.

Denes Varga 2012.01.29. 9 óra.
1. Ágnes nem nácizott, hanem küldött neked egy hivatkozást amiben náciznak.
2. Te az a látszatot keltetted, mintha jóindulatúlag titkolnád, hogy Ágnes mit szólt hozzá az írásodhoz, holott Ágnes ezt nyíltan tette, és nem titokban.
3. Ahogyan Gyurcsány nem tolvaj, ugyanúgy Dörner nem náci. Viszont Csurkával együttműködik. Ha ők a hivatalos hatalomtól színházat kapnak, akkor a zsidók is, meg mi is, joggal félünk.
4. Súlyosan tévedsz, amikor azt hiszed, hogy a jelenlegi kormányzat hasznosabb ennek az országnak, mint az előzőek. Az egy kulcsos adójuk még rosszabb, mint az MSZP-é, a megszorításaik ugyanazok, a demokrácia ellenes fellépésük meg aggasztó, akkor is, ha téged, meg a szélsőjobbot nem aggasztja.
5. A cikk, amit beidéztél a Magyar Hírlaptól, nem tartalmazott olyan állításokat, amik bizonyították volna, hogy a frekvencia elvétele Klubrádiótól ne lenne a sajtószabadság korlátozása. Én mégis végigmentem a cikk állításain, azokat cáfolva. Amire te azt válaszoltad, hogy miután eltévesztettem az újság nevét, nem foglalkozol az állításaimmal. Ezt nem tartom tisztességes eljárásnak a részedről. A Klubrádió, a saját honlapján leírta az álláspontját. Aki objektív akar lenni, az ne vádaskodjon, hanem ha nem ért vele egyet érveljen. ( http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=136963 ) Már Kádár alatt is elég undorító volt az a panaszkodás, hogy aki a nemzetközi közvéleményhez fordult a demokrácia védelme érdekében, azt szidalmazták. Viszont - Orbánnal szemben - Kádárt menti, hogy itt voltak az oroszok. Továbbá - szintén Orbánnal szemben - ő le is tudott tenni valamit az asztalra. Orbánnak csak elvakult hívei vannak, eredményei nincsenek.
Idézet: Táncsics Alapítvány, Klubrádió - Tények, Vélemények www.klubradio.hu
6. A továbbiakban sem zárkózom el a tárgyszerű vitától, de sajnos eddig ez, minden jószándékom ellenére, nem volt az.
Tóth Béla 2012.01.29. 11 óra. Én itt befejeztem. Döntse el az olvasó: Pro/médatanács - Kontra/Klubrádió
01.30. 05:40 Kérem azt is megítélni hogy az eredeti, vitát kiváltó hivatkozásban (klikk ide) mit jelent a következő három mondatrész:
"..., a rádió vezetősége mégis politikai ügyet kíván kreálni az elbukott kandidálásból."
"..., amely a „fideszes médiapolitika áldozata” szerepéből igyekezett később tőkét kovácsolni."
" ... a minimális díjajánlatnál (53 millió forint) csupán kétmillióval tett magasabb ajánlatot a Klubrádió."
Lehet, hogy lapos, lehet, hogy nem eléggé szájbarágó, de feltételeztem az olvasóimtól annyi intelligenciát, hogy fel tudják, fogni, mit jelent, és aki a cikk íróját nem tartja hitelesnek, utána tud nézni a valódi hiteles adatoknak. Én éppen azon dolgozom a leányfalusi http://mittelwelt.blogspot.com portálon, hogy sajnos nem hihetünk az érdekeltek által bemutatott írásoknak, hiszen természetes, hogy azok az érdekeiket szolgálják. Aki döntnök akar lenni, az kutassa fel a referenciák mentén a tényeket. Ha pedig kell, akkor a kellő szakszerűséghez kellő ismeretekkel rendelkezők segítségét vegyék igénybe.
2011. november 2., szerda
Algák a medencében
Kártékony elemek megtelepedése fürdőinkben csak figyelemmel és fegyelemmel előzhető meg. Minél melegebb a víz és minél tőbb fény éri, annál erőteljesebb az algásodás. Olvashattuk a Leányfalui Hírekben, még a strandon is gondot okoz. Vagy automatával vagy rendszeres ellenőrzéssel kell a víz fertőtlenítő szer tartalmát folyamatosan megfelelő szinten tartani. Elég néhány óra kihagyás, és az alga megtelepszk. Onnan kezdve ahogyan "öregszik", egyre keményebb és keményebb eszközök szükségesek az eltávolításához.
Aki tisztított már algát életében, tudja, hogy ember (ill. kefe) legyen a talpán, aki vegyszer nélkül le akarja vakarni. Az akvárium sima üveg faláról is csak éles acél pengével lehet, kefével nem. Vegyszer alkalmazása pedig akkor kérdéses, ha abban a vízben fürdeni is akarunk. A medencefenék porszívózása a megelőzésben segít, mert a tiszta vízbe a porral és spórájával kerül az alga. Ezért kulcskérdés a porszívók zsákjának lukacsossági mérete. Egyébként az alga általában nem káros az emberre, csak gusztustalan.
Leányfalu attól is különleges, hogy viszonylag sok ingatlanon van fürdőmedence. Bár már vége a fürdőszezonnak még mindig sok medencében látunk vizet. Ha nincs megoldva a csapadék elleni védelem, célszerű lehet feltöltve hagyni télire is, és gyenge melegen tartással megelőzni a burkolat lefagyását.
Jegyezzük meg, nem feltétlenül kell fűteni a vizet. Ugyanis a medencefenék felől a földi hőáram 11Cfok-ra melegíti azt, és a természet törvényei szerint a melegebb víz feláramlik, a fent lehűlttel helyet cserélve. Nagyon extrém időjárás kivételével ezért még a kisebb tavak sem fagynak be fenékig. Hogy a felszínen képződik-e jég vagy nem, azon múlik, erősebb-e a hűlés, mint a melegedés. Magára hagyva mindenképp. Különösen azért, mert a párolgás nagyon sok hőt von el. Egyszerű, netán hőszigetelő takarással elérhető, hogy kevés fűtési igénnyel vészeljük át a telet. Különösen jó tud lenni, ha a takaró sötét, mert a napsütésből mintegy 1 kW/m2 (napra merőlegesen!) meleget be tud tárolni éjszakára a medencébe.
Tóth Béla 2011.11.03.

2011. október 6., csütörtök
Szavak, és ami mögöttük van
(Vigyázat, kicsit hosszú lesz! De ha ilyen hosszadalmasak lennének a médiamegnyilvánulások, soha nem olvasná senki. Viszont érdemes beleolvasni, mert a magyarázkodás apropóján sok új információt írok bele. A könnyebb olvashatóság érdekében az egyes kifejtéseket linkek mögé szerkesztettem, tehát csak akit érdekel, az olvassa az alrészleteket. Az egyes munkarészeket a közzététel dátumával különítem el, hogy a kedves visszatérő olvasóimnak ne legyen nehéz az új írás elkülönítése.)
A megkifogásolt 2011.08.29-i bejegyzés indítéka az a felháborodás, amit egy képviselő szájából közölt a Leányfalui Hírek (alkalmi) riportere.(Megjegyzés: a jelenlegi testület jogilag nem azonos a faluház beruházást megszavazó testülettel, de a jelenlegi személyek mindegyike tagja volt annak. Alapos okkal feltételezhetően éppen a sikeres, látványos beruházásoknak köszönhetően.) A felháborodás alapja, hogy 500 milliós költségvetésben 100 milliós nem halaszthatalan célra az előirányzat dupláját költeni - finoman fogalmazva - , vigyázatlanságra vall. Még akkor is, ha ennek csak az önrészéről van szó. De valahol arról is tájékoztatott bennünket Loszmann úr, hogy a kerettúllépés miatt a szokásos önrész felett is fizetnünk kellett. Ilyen tényeket utólag megtudni, azt hiszem, mellbevágó.
Tény, hogy leányfalui hagyomány: a képviselők nem felelősek semmiért, legfeljebb politikailag. Ezért is ajánlják fel tiszteletdíjukat a költségvetésnek. 1998-ban, mikor képviselő voltam, próbáltam hadakozni ez ellen a szemlélet ellen. Most végre látványosan emelkedett törvényerőre a képviselői felelősség, amire az alapcikkben később utaltam is. Itt megint fontos a látványos szó. Ugyanis a képvselők felelőssége az önkormányzati törvényben eredendően meg volt fogalmazva, csak nem a felelősség szót használva, hanem valahogy így: "a képviselőnek ami joga, az kötelessége is ...".
De!!! Önmagában a Faluház beruházásnak örülnünk is kell. Azért, mert lehet, hogy hosszú távon ez volt az egyetlen történelmi esélyünk, hogy felújítsuk. Másrészt most volt elegendően bátor testületünk hozzá. Igaz, a következő ciklusok nyakába téve a terhet. Tiszteletet érdemlő az ugyanazon személyektől, hogy felvállalták az általuk jól ismert terhet a következő ciklusban. De bízhattak a Sorg-villa eladásában, ami legrosszab kondíciók mellett is fedezi a művház bekerülését. Ennek az éremnek viszont az a harmadik oldala, hogy kényszerítettek a rosszabb kondíciók felé. A pesszimista hozzáállást pedig leginkább az alapozza meg, hogy a strandról várható segítséget évi 10-30 millós mértékben hagyja kicsúszni a kezéből a testület.
A fenti szakasz közzétéve 2011.10.07.
A megkifogásolt 2011.08.29-i bejegyzés összes további része a közbeszerzési törvény közérthetővé tételéről szól. Az írásmunkák szabályai szerint egy-egy bekezdés mindig egy szűkebb fogalmi körben mozog, és az első mondat utal erre a fogalomra.
Itt akkor kihagsúlyozom, eszembe sem jutott korrupcióval vádolni a képviselőket. Elsősorban azért, mert még pletyka szinten sem találkoztam közvetlen utalással. Másodsorban azért, mert bizonyíték csatolása nélkül nem vádaskodom. Ami hibát a képviselők számlájára írok itt, az a közbeszerzési törvény szellemének sérelme, a költségvetésünk tervszerűségének felborításával súlyosbítva. (De előfordulhat, hogy csak a kívülálló számára kockázatos a 100 millóra tervezett beruházást 192 millióval befejezni. Egyelőre azonban nincs jele annak, hogy a kívülállók félelme megalapozatlan lenne.)
Azért van szükség a törvény magyarra fordítására, mert az államigazgatási szféra állandóan panaszkodik rá, mennyire megkeseríti az életét. Hosszadalmassá teszi eljárásait. Ilymódon az "ad-hopp" stílus helyett hónapokkal előbbre kell gondolkodni. (Figyelem! Ezt a mondatot rosszmájúan túlzónak lehet nevezni, de az ad-hock jelző emlegetésének van leányfalui múltja a nagy nyilvánosság előtt. Azonban nem lehet minden apróságot ideidézni. Tessék kérdezni az öreg leányfalusiakat. Lehet, van aki úgy magyarázza, hogy a mondat írója vissza akarja hozni a tervszerű társadalomirányítást!) Azt viszont megemlítem, hogy amikor az 1998-2002-es képviselő testületben néhányan követeltük, hogy csináljunk rendeletet arról, hogy az önkormányzati vagyon értékesítésekor tartsuk be a közbeszerzési törvény szellemét, akkor a mértékadó személy(ek) gúnyosan félretolák a javaslatot azzal, hogy az értékesítés nem beszerzés.
A közember még azt sem látja tisztán, hol kapcsolódik a közbeszerzési törvény a korrupcióval. A legtöbben csak annyit tudnak a korrupcióról, hogy a világban Magyarország ezen a listán előkelő helyet foglal el. 2005-ig én is csak rendkívül szűk szeletét láttam ennek, mint bányászati vizsgáló állomás vezető, rendkívül ritka esetben. Kizárólag lengyel vagy ukrán részről indítva. De az én befolyásolásom emberéleteket veszélyeztetett volna. (Mondhatni: "Gyáva népnek nincs hazája!", vagy "Bátraké a szerencse!") Viszont mint az Országos Műszaki Múzeum műszaki osztályvezetője, majd a két és fél éves strandi főmérnökösködésem alatt a beszerzéseimnek több, mint a felében megmutatkozott a korrumpálási hajlandóság.
Kezdve ott, hogy ugyanazon műszaki feladatra általában akár a duplája mértékű ajánlat is érkezett. Idáig semmi nyomon követhető nincs a dologban. Legfeljebb, ha valaki nagyon gondolkodik, felteszi a kérdést: "Milyen piac, milyen verseny az, ahol ilyen előfordulhat?" A válasz később érkezik, amikor az ügylet végén a szállító megkérdezi: mennyiről írjak számlát? És a többit zsebből adná. Ezért én mindig legalább három ajánlatot beszereztem, és mérlegeltem. Kivéve, ha nem talaláltam elegendő megfelelő vállalkozót. Annak ellenére tettem így, hogy mindig messsze a közbeszerzési törvény összeghatára alatt mozogtam. Ezért nem is tartozott a tevékenység a törvény hatálya alá. Csak a szellemét követtük, főnökeimmel együtt.
Illetve volt egy másik kivétel. A gyerekmedence felújításakor - mint főmérnök (a fő előtag itt nem fizetési kategóriát jelent, hanem az ÁNTSZ előírása szerinti egyszemélyi felelős műszaki vezető megnevezése) - nem láttam indokoltnak a mozaikcsempe felszedését, csak javítását, ezért így kértem be az ajánlatokat. A meghívottak nyilatkozatának a kikérése mellett arról, hogy a javított burkolatért vállalják a garanciát. Főnököm felülbírálta a véleményemet, újrafutottuk az ajánlatkérést, és az nyert, aki már egy korábbi beruházásban leszerepelt. Rengeteg problémát hagyva maga mögött. Később ez a nyertes vállalkozó bejelentette, nem tudja felszedni a mozaikot a fenéklemez sérülésének veszélye nélkül. No comment. Illetve lásd a korabeli szélmalomharcot.
Van még sok fogás a megrendelő megfogására, befolyásolására. Itt csak annyit jegyzek meg, csak azt nem csapják be, aki kellő hozzáértéssel, elhivatottsággal kezeli a jelentkezőket.
A fenti szakasz közzétéve 2011.10.09.
A fentiek kiegészítésére.
A strandi alkalmazásom alatt - említettem -, csaknem minden nagyobb beszerzés, alkalmával legalább három ajánlatot kértem be olyan vállalkozóktól - meghívásos alapokon -, akiket előzetesen a neten ill. más úton lenyomoztam. Csaknem mindegyik ajánlatcsomagban volt olyan ajánlat, ami legalább kétszerese volt a legkisebb ajánlaténak. A veszélyes fák legallyazására, kivágására az a vállalkozó, aki az önkormányzatnak rendszeresen dolgozott, 400 eFt-os ajánlatot tett. Más vállalkozóval végeztettem el 60 eFt-ért. Valószínűleg volt itt szakmaisági különbség, de a mennyiségi nem volt számottevő. Nekünk viszont a summa volt a fontos. Egykor a Casrtrum Kft leányfalui főmérnöke 35 eFt/db-ot akart felszámolni a falunak a 2500 Ft-os csaptelepekért. Elnézést kérek a képviselőktől, hogy megint felemlegetem, de megszavazták, hogy a milliárdos értékű Sorg-villát 320 millóért odaadják. Megszavazták, mert hitték, hogy aki előterjesztette, érvelt az odaadás mellett, jóhiszeműen illetve hozzáértéssel tette. (Kérem, ne magyarázza bele senki ebbe a mondatba, hogy azt jelentené, a hangadók rosszhiszeműek voltak!)
Tehát nem kell korruptnak neveznem sem a képviselő testületet, sem a polgármestereket, sem a fürdőigazgatót ahhoz, hogy tapasztalati alapokon féltsem a falu gazdaságát. Nem is teszem, mert ha volna bizonyítékom rá, állampolgári kötelességem volna följelentést tenni.
Azt a jelenséget a fentiek láttán viszont bizonyítékként kezelem, hogy az önkormányzati kezelésű fürdők mindegyike ráfizetés miatt síránkozik, miközben új beruházású privát fürdők szépen megélnek. Érdekes módon a fördőszövetség sem erőlködik állami kezelésbe tétetni a fürdőket. Mondhatná, hogy a turisztikai bevételek jelentős része kormányzati bevételeken keresztül csapódik le. Itt sem kell közvetlen korrupciós összefonódást feltételezni. Egyszerűen az önkormányzati felügyeletek szakmaiatlansága megteremti annak a néhány hangadónak a zavaros viszonyokat, akik kilobbizzák ezt a felállást. Hasonló a helyzet a kórházakkal, iskolákkal. A kormánynak már volna ereje szakértő felügyeletet rendelni az ingatlanüzemeltetés felé. Hozzá is kezdett ehhez a munkához, csakhát a felhalmozott adósság "demokratikus" lekezelését nem bírja átvenni a büdzsé. Azért tettem a demokratikus szót idézőjelbe, mert a demokrácia égisze alatt adósították el az adófizető "démosz" feje fölött az intézményeket. (Az is igaz, a "démosz" körébe nem tartoztak a rabszolgák.)
Aki nyitott szemmel jár, láthatja, hogy Magyarországon nem teremtődtek meg a tiszta piaci verseny feltételei. Tehát hiú ábránd az is, hogy a magára hagyott magántulajdoni rendszer tudja optimalizálni a magyar társadalom gazdálkodását. Ebben a vonatkozásban emlegetem fel mindig a liberális politika ellen szóló bizonyítékokat. A mai körülmények között a vállalkozók számára szinte kényszerpálya a korrupció. Legjobb példa erre az olimpia. Amíg nem volt kőkemény felügyelet a teljesítmény fokozó szerek ellen, addig esélye sem volt a becsületes sportolónak dobogóra kerülni. Tehát elburjánzott ezek használata.
Tehát nem elegendő a könyvelés tisztaságát felügyelni. Célszerű észrevenni, hogy a strandigazgatót olyan iskola képezi tovább, amely egyszer már átrázta Leányfalut. Amelyik nem független a visegrádi és szentendrei fürdőlétesítmények üzemeltetésétől, gazdaságosságától. Ezért alaposan érdekelt lehet abban, hogy Leányfalun ne legyen rentábilis a fürdőüzemeltetés. Különösen télen. Miért éppen nekünk kell olyan személyt foglalkoztatni, aki ellen eljárást indítottak foglalkozása körében elkövetett, halált okozó gondatlanságért. Legalább ugyanabban a munkakörben nem kellene. Igen, nem figyelhet minden részletre a lépviselő testület. De azt tehetné, hogy nyereséget eredményező üzleti terv készítését és betartását követelné meg. Már az igazgató pályáztatásakor! És akkor akár Angyal Bandi is lehet az igazgató neve. Akkor nem szükséges a referenciáit szakmailag ellenőrizni. Ahonnan a jelenlegi - a pályázatot eldöntő - referencia származik, az önkormányzat nem volt képes egy medence építését sok év alatt befejezni. Egy magánvállalkozó egy rentábilis fürdőt épített az elképzelt medence köré, egy nevesemvolt településen, Pusztaszentlászlón.
A fenti szakasz közzétéve 2011.10.11.
Az utóbbi években több hasonló pályázatírói ajánlatot kellett elutasíttatnom, ezért tartom fontosnak, hogy a leányfalui pályázatok ellenőrzésére használjuk ki minden elérhető erőforrásunkat, és a nyilvánosságot. A nyilvánosság nem a bizalmunkat élvező képviselőink, hanem a szemfényvesztő szélhámosok elleni védelemhez kell, és a lelepleződés valószínűsége miatt csaknem teljes értékű megoldás.
Energetikai pályázatról lesz szó, de az itteni rendszerezésben józan paraszti logikával is érthető lesz. Szerencsére a jóval szemfényvesztőbben fogalmazott eredetiben is észrevette a csavart a napokban a vezetőség, és nem bízta magát a pályázatbíráló figyelmére. Az utóbbi eredménye azért lett volna kérdéses, mert a vitában a pályázatíró legerősebb érve az volt, hogy évek óta nyeri így a pályázatokat.
1. Megoldandó feladat: a kórházak fűtési energiaveszteségének jelentős hányada abból fakad, hogy egyes meleget igénylő helyiségek érdekében felszabályozott kazán miatt máshol túlfűtés keletkezik, amit nyitott ablakkal eliminálnak.
2. Pályázati célkitűzés: legyen szabályozható a kórtermek fűtése az 1-es pont szerinti túlfűtés elkerülésére
3. Megoldási javaslat: fogják vissza a gázkazán teljesítményét a pazarlás mértékével, és tegyenek jól szabályozható hőszivattyút (fűtő-hűtő klímaberendezést) minden kórterembe, mindegyiket egyetlen központi számítógépről vezérelve.
4. Energetikai racionalizálás: napelemeket a tetőre, ami megtermeli a hőszivattyúkhoz kellő villamos energiát. Ergo, a gázkazán csökkentett fogyasztása fűtési költségmegtakarításban nyilvánil meg.
5. Megtérülést biztosító előírás: utasítást kell kiadni, hogy a szellőztetési igényen kívül az ablakot nyitvatartani tilos.
Akinek nem egyértelmű, amit eddig olvasott, szembetűnőbben alább.
ad 1) Ha valóban fennál a probléma, teljesértékű megoldás az 5. pont szerinti utasítás.
ad 2) Valóban célszerű az egyedi, kórtermenkénti szabályozás,
ad 3) de hőfokszabályzó szelepekkel 20-szor olcsóbb, és mivel az állandóságon kívül semmi különös nincs a szabályozásban, a központi számítógépesítés teljesen fölösleges, tehát belefér a tervezett támogatás önrészébe. (Ha valakinek nem lenne világos, hogy az utóbbi megállapításban mi a jó - hát az, hogy a támogatást valódi érték- netán munkahelyteremtésre lehet igényelni.)
ad 4) ahhoz kell, hogy a 3. pont eszközei eladhatók legyenek.
ad 5) minden energiapocséklás elkerülésének kulcsa ez. INGYEN!
Hol van a pályázatíró haszna? Gyanúsítás nélkül abban, hogy a több száz hőszivattyúból álló rendszer felügyeletét, karbantartását a saját privilégiumának kötötte ki.
A Geo & Real Services leányfalui ingatlanmérnökség szakvéleményéhez klikk ide.
A fenti szakasz közzétéve 2011.10.17.
Folytatás következik!
Idézet a Leányfalui Hírek augusztusi számából
Riporter: Szerinted hol rontottuk el?
Loszmann János, képviselő, gazdasági bizottság elnöke:
Véleményem szerint a faluház beruházást ilyen áron nem lett volna szabad bevállalnunk. Mikor kiderült, hogy a várt 100 millió helyett 155 millió az ajánlat, érvénytleleníteni kellett volna a pályázatot.Ezt akkor is mondtam.
Riporter: Ha jól tudom, ennél is többe került a beruházás?
Loszmann János: Igen. A végszámla 192 millió, melyből nem egész 90 millió volt az EU-s támogatás.
Vissza a törzsszöveghez
a) Energetikailag fűtésre nagyon jó megoldás hőszivattyúval környezeti energiát fűtésre alkalmassá konvertálni, és a működtetéséhez szükséges 1/3 - 1/4 villamos energiát napelemmekel előállítani.
b) Önmagában a hőszivattyúval való fűtés (külső levegőből vagy földhőből) gazdaságosságát a gáznak és a villamos áramnak az árviszonya határozza meg. Jelenleg Magyarországon csak a hozzá adott állami támogatás révén keletkezik a hőszivattyús megoldásból jó esetben 2-3 Ft/fűtési kWh nyereség.
b) Tudni kell, hogy a hőszivattyú minőségét jellemző COP szám (a termelt hőenergia és a működtetéséhez szükséges villamos energia hányadosa) a katalógosban a maximális érték. Ahogyan hűl a fő energiaforrás (környezeti levegő télen, földhőkút az üzemidő előreheledtával), úgy egyre kisebb lesz, azaz a hozzáadott villamos energia igény nő. Másik kényelmetlen korlátozó tényező, hogy a kereskedelmi hőszivattyúk legfeljebb 50 Cfok hőmérsékletet tudnak nyújtani. A helyiséget fűtő berendezéseknek ehhez kell alkalmazkodni. A radiátoros megoldás általában nem megfelelő. A padlófűtés vagy a korszerű fal illetve sugárzó mennyezet fűtéseket már éppen az alacsony hőmérsékletű fűtőközeg használhatósága érdekében találták ki. De ezek alkamazása csak új építésű létesítményekben tud elfogadható beruházási ráfordítást eredményezni.
c) A napelemes energatermelés gazdaságosságát az határozza meg, hogyan illeszkedik az energiafogyastás a napsütéshez. Ha a napos órákban termelt fel nem használt energia jól eladható az áramszolgáltatónak, akkor az itt keletkezett bevétel fedezheti a 24 órában vételezett energia árát (megfelelő tervezésssel). Ma még nagyon nehéz erre szerződést kötni, mert az áramszolgáltatónak nagyon kényelmetlen a nem tervezhetó és nem szabályozható energiatermelő (végső soron a napsütés) becsatlakoztatása a hálózatba. Ugyanis a hálózaton szoros egyensúlyban kell lennie a fogyasztásnak a termelésnek. Amikor tehát belép egy véletlenszerű (napelemes) termelő, akkor másik szerződött termelőt vissza kell fogni. A privát szférában ez kemény jogi probléma. Nemzetgazdálkodásban (ávány)vagyon-megtakarításban jelentkezik.
d) Tudomásul kell venni, hogy beruházási költségben a napelemekkel táplált hőszivattyú a legdrágább megoldás. Nagyon hosszú a megtérülési idő, ami azzal vethető össze, hogy addig nem várható újabb állami támogatás.
e) Sok esetben (például melegvízellátáshoz) a napkollektoros megoldás elegendő és olcsóbb. Az eredeti kérdésfelvetésben (kórház esetén) az elérhető állami támogatással tervezett rendszerből kapott energianyereség napkollektoros hálózati melegízellátásban is elérhető, a tervezett beruházás 1/4-éből.
f) A helyiségenkénti hőszivattyú telepítés ott, ahol központi fűtési rendszer van kiépítve, indokolhatatlanul fölösleges luxus. A gyártók disign, licenc és extraprofit bevételét szolgálja, feltehetően üzletkötői díj ellenében.
g) Központosított számítógépes vezérlés ott indokolt, ahol a szabályozási feltételeket gyakran kell változtatni. Egy kórterem esetében annak funkciója - azaz a szabályozási feltétel - nagyon ritkán változik. Tehát a helyi hőfokszabályozó (a radiátoron) a célnak teljesen megfelelő. Más kérdés, hogyan biztosítják az ésszerű működtetését, a beállítás szakszerűségét, az energiafecsérlés lehetőségének kizárását, és a szükséges szellőztetés rendszerbe illesztését.

A pályázatcsinálás egy gyöngyszeme

Kifejtések

A Geo & Real Services leányfalui ingatlanmérnökség szakvéleménye a fent leírt kórház fűtés korszerűsítési pályázati példához

2011. szeptember 30., péntek
Más sem érti
A "Nem értem" című cikk "headline" bekezdése is kifogásolja a központi újság félévi költségvetési beszámolójának értelmezési nehézségeit a Leányfalui Hírekben. Én más aspektusból írtam ugyanerről itt.
Éppen az eltérő nézőpont miatt tennék hozzá néhány gondolatot. Ugyanis nem vagyok benne biztos, hogy egy pénzügyes által készített beszámoló másképp jelent volna meg.
Először is, tapasztalatból tudom, hogy a Polgármesteri Hivatal pénzügyi vezetője mindig korrekt, pontos, a célnak megfelelő részletességű beszámolót készít. Természetesen többnyire a képviselők számára, akiknek más forrásból is van rálátásuk a költségvetésre.
Másodszor, ha jól emlékszem (önéletrajzát nem találom a neten), polgármesterünknek vendéglátói igazgati gyakorlata is volt. Márpedig a mi időnkben egy igazgató jelöltnek valamit fel kellett mutatni. Nem volt elég - mint ma - az önéletrajz és féligjárt iskola.
Harmadszor tessék összehasonlítani a strandi beszámolókat. A 2010. évről és a 2009.évről készítettek önkormányzyati testületi ülési jegyzőkönyvi megjelenését. Mindkettőt közgazdász készítette. Sőt! Ugyanaz a személy. Valahol mégis nagyon nagy különbség van. Vagy a közzétételi koncepcióban, vagy a forrásmunkában (a korábbi anyagot az előző igazgató adminisztrációja alapozta meg). Igazgató úr egy helyen azt nyilatkozta, hogy a mérleg és az eredménykimutatás a cégbíróságon nyilvános.Igen. Mintegy 8000 Ft-ért minden betekintő személynek. Bár 2008 óta nem látok kiegészítő mellékletet. Igy olcsóbb. Még semmitmondóbb. Megjegyzem, a kiegészítő melléklet tartalmát és formáját a tulajdonos (mármint a falu) írja elő. Például összehasonlíthatóságot kellene termteni az üzleti tervvel. Ha lenne olyan. Miért lenne semmitmondóbb? Mert olyan nüanszok nincsenek benne, hogy miért, mennyivel lett magasabb az ivóvízdíj, vagy mivel lett pótolva a faház, körház bérleti díja? Hogyan érte meg gebinne adni a parkolót? Egészséges-e, ha a könyvelő férje mondja meg, mi a költség és mi az állóeszköz, azaz minek kell majdan amortizációt képezni (fontosságához klikk ide). Az ilyen kérdésekre ügyes könyvelésből nem lehet választ kapni. Csak abból, ha valaki megnézi a költségek felmerülésének szükségességét. A könyvelés jogkövetését vigyázza a könyvelő, a könyvvizsgáló és a megjelent töredékek szerint a felügyelőbizottság. Teljesen jogszerűen is lehet csődbe vinni egy vállalkozást. Szerintem a felügyelőbizottság dolga nem a könyvvizsgálói jelentés megerősítése lenne, hanem a szükséges és elégséges mértékek megítélése, a vagyonvesztés elkerülésének vigyázása. A liberális szemlélet szerint elég azt látni, hogy az ügyvezetés nyereséges, vagy veszteséges. Egyébiránt szabad kezet kell adni az ügyvezetőnek. Node erősen veszteséges volt tavaly! És még nem is látjuk, hány milliót költött a falu külön a strandra. Ez a megvásárolható mérlegben sincs benne!
Tóth Béla 2011.10.01.
Megjegyzés: szokásom szerint bizonyításul be akartam linkelni az utolsó bekezdésben felemlített strandi beszámolókat, de a www.leanyfalu.hu portálon a 2010. márciusi jegyzőkönyveknek nem működik sem az új sem a régi elérhetősége. Ez a köztájékoztatásunk fejlődése?

2011. április 18., hétfő
Sajtóháború Leányfalun?
Megjelent a "Leányfalu" című önkormányzati havilap a lakosság levélszekrényében. Meglehetősen sokat támadja Kristály Árpit és a "Leányfalui Hírek"-et. Nem kívánok állástfoglalni ebben a témában, megteszi azt az olvasó. Mindkét lapnak van erénye és gyengéje. Többek között azért nem foglalok állást, mert még mielőtt láttam volna az újságot, írtam egy-két féligazságról. Az újság tulajdonosának jogai érvényesítésének ügyében pedig nem vagyok kellően tájékozott.
Igen, az érintettnek fáj, ha erénye helyett gyengéjét emlegetik. De ha az az erény nem több, mint a rárótt kötelesség, akkor miért kell vele terhelni mások idejét?
Ez jutott eszembe a közterület kezelő társaságnak a korábbi számban olvasható beszámolójáról. Csak azt elfelejtették beleírni, hogy az Őz utcánál a vízmosásba szakszerűtlenül bedeponált építési törmelék májusban a 11-esen kötött ki. Valamint azt, hogy az egyre inkább a körmünkre égő megoldás ötlete kilenc évvel ezelőttről lett "ellopva", kihagyva mindenki mást a faluból, aki szakszerűen vezethette volna végig.
Bocsánat, hogy még egy apróságot említek, de azt hiszem, ez szemlélteti a legjobban, amiről szólni kívántam. A "Hírek a tanácsteremből" cikkben (9. oldal, 2. bek.) olvashatjuk, módosították a strand bérleti szerződését. Kötekedés lenne azt kérni, hogy inkább arra használnának egy újságban a helyet, mi a módosítás lényege? Ahelyett, hogy hányadik napirendi pontban, milyen keltezéssel? Igaz, hasonló szerkesztési megoldásokat korábbi (a mostaniakat nem ismerem) Képvislő Testületi ülések jegyzőkönyveiben is találni. A "Leányfalu - A Világ közepe" blog linkeléseiben is fordul elő ilyen nemegyszer. Odáig érthető, hogy a képviselők nem akarják húzni az időt azzal, amit írásban, bizottsági ülésekről megismertek. De mi a helyzet akkor a nyilvánossággal? Menjünk el a polgármester úrhoz elolvasni az igazi hírt?
Tóth Béla
Igen, az érintettnek fáj, ha erénye helyett gyengéjét emlegetik. De ha az az erény nem több, mint a rárótt kötelesség, akkor miért kell vele terhelni mások idejét?
Ez jutott eszembe a közterület kezelő társaságnak a korábbi számban olvasható beszámolójáról. Csak azt elfelejtették beleírni, hogy az Őz utcánál a vízmosásba szakszerűtlenül bedeponált építési törmelék májusban a 11-esen kötött ki. Valamint azt, hogy az egyre inkább a körmünkre égő megoldás ötlete kilenc évvel ezelőttről lett "ellopva", kihagyva mindenki mást a faluból, aki szakszerűen vezethette volna végig.
Hasonló érzetem van a mostani strandi beszámolóval kapcsolatban. Fellebbent néhány részletet, de hogy látnánk, mi hasznunk van belőle, hogyan fog még nagyobb hasznunkká válni az aranyat tojó termálvizünk, arról csend. Üzleti terv továbbra sincs? Akkor mi alapján ítélik meg a tulajdonos (a falu) képviselői, felügyelői az elvégzett munka minőségét? A jövő rentabilitását?
A megjelent cikkek gyengéihez sorolnám az iskola esetét, mivel nem látok belőle tisztán. Tavaly nemegyszer örvendezhettünk a cikkírókkal együtt azon, hogy nagyobb lett iskolánk. Nagy öröm volt maga a tény. Most úgy tűnik, hogy két első osztály indítása miatt szertárat kell megszüntetni. Mi lesz, amikor már minden osztályból kettő lesz? Akkor hogyan lett megtervezve a bővítés? Lesz-e a következőhöz hely, támogatás? Volt-e népesség gyarapodási felmérés a távlati igények felméréséhez? Ennek a munkának hagyománya is volt, tehát nem nulláról kellett volna indulni. A tervezés valahol ott indul, hogy mér. A településfejlesztésnek is tervezésre kellene épülnie. Nem az építmény, hanem a település (tárgyi és humán mivoltában) tervezésére. A faluban két frissen tanult szociológusról is tudok. Egy ilyen felmérés nem igényel tapasztalatot, a nyers szaktudás is elegendő. De a politikai értelemben vett településfejlesztés eszköztárából nem hiányozhatna. Egy választott képviselőtől természetesen nem várható el a szakirányú képesítés, de az ilyenek igénybevételének igénye, az igen. Bocsánat, hogy még egy apróságot említek, de azt hiszem, ez szemlélteti a legjobban, amiről szólni kívántam. A "Hírek a tanácsteremből" cikkben (9. oldal, 2. bek.) olvashatjuk, módosították a strand bérleti szerződését. Kötekedés lenne azt kérni, hogy inkább arra használnának egy újságban a helyet, mi a módosítás lényege? Ahelyett, hogy hányadik napirendi pontban, milyen keltezéssel? Igaz, hasonló szerkesztési megoldásokat korábbi (a mostaniakat nem ismerem) Képvislő Testületi ülések jegyzőkönyveiben is találni. A "Leányfalu - A Világ közepe" blog linkeléseiben is fordul elő ilyen nemegyszer. Odáig érthető, hogy a képviselők nem akarják húzni az időt azzal, amit írásban, bizottsági ülésekről megismertek. De mi a helyzet akkor a nyilvánossággal? Menjünk el a polgármester úrhoz elolvasni az igazi hírt?
Tóth Béla
2011. február 26., szombat
Tévedések a strand körül - 2. Részletek
(Folytatás innen)
ad 1. Valóban keletkezett jogszerű ígéret a pincesori házakkal szemközti (a múltban strand-bővítés céljára kijelölt) terület vevője számára, enélkül nem jött volna létre az üzlet.
Ez a falu legsikeresebb üzlete. Még a jövő tekintetében is. Ugyanis a nevezett terület az árvízszint alatti fekvésével, az ivóvízkutak közelségével rendkívül korlátozottan hasznosítható. Ennek ellenére piaci ár felett sikerült eladni. A sikeres kiajánlásról részleteket nem tudok, az adásvételi tárgyalásokat Varga Dénes bonyolította, kinek a neve feledésbe merült. A döntő momentum az volt, hogy sikerült megtalálni azt a befektetőt, aki tudott olyan vállalkozásban gondolkodni, ami ki fogja termelni a reális vételárat. Ennek a tényezőnek kellene teret adni a Sorg-villa értékesítésekor is. Nem pedig azt kürtölni a világnak, hogy az egy értéktelen épület.
Jelentősen növeli az üzlet értékét számunkra az, hogy az ingatlan tulajdonosa első pillanattól kezdve kijelentette, üzleti feltételek mellett hajlandó a falutól termálvizet vásárolni. Igaz, ehhez kérte azt a nyilatkozatot, hogy mi hajlandóak vagyunk neki termálvizet szolgáltatni.
ad 3. A strand valós termálvíz igénye nagyon bonyolult energetikai téma. Nem véletlenül képeznek az egyetemen külön energetikus szakmérnököket.
A termálvíz eladhatóságát alapvetően három tényező határozza meg.
A kút képessége, ami körülbelül kétszerese a jelenleg beleépített szivattyúénak.
A vízügyi hatóságtól kapott 140 ezer köbméter évenkénti kontingens, ami elvileg igényléssel bővíthető. Lehet hogy ebben korlátozó lesz számunkra az új Pap-szigeti kútra majdan kiadott engedély (az állam gazdálkodik a föld alatti vizekkel).
Az eladható mennyiségben meghatározó továbbá a strandunk üzemeltetéséhez szükséges (és elégséges!) termálvíz mennyisége.
Kezdetben volt, a sötét múltban, hogy a medencék tisztasága érdekében a kisebb medencék vizét egy-két naponta le kellett cserélni, a nagy úszómedencéét 10-14 naponta. Napközben pedig a medence térfogatának harmadát kitevő friss vízzel kellett öblíteni. Innen lett kiszámolva a fürdési idény termálvíz igénye 150 ezer köbméterre. Mondá az Úr! Nincs ez így jól. Elpocsékoljátok a sok finom vizet, ahelyett, hogy megtisztítanátok! És lőn villamosság! A vízforgatók korszaka, amikor víz helyett villamos árammal tisztítjuk a medencék vizét. (No nem itthonival, mert a büdös CO2 maradjon a Ruhr vidéken, meg az USA-ban.) Így már évente kell egyszer-kétszer vizet cserélni, és naponta csak egyhuszad medence térfogat frissvizet kell adagolni. Sajnos a vízmegtakarítás nem ilyen csodálatos annak, aki nem árammal akarja melegen tartani a medencéket, ugyanis a hőntartáshoz további termálvízre van szükség. Mindenesetre Leányfalu úgy állt be az új helyzetre, hogy az egész évi üzemeltetést tudja adminisztrálni a 150 em3-hez. (Megjegyzendő, hogy a kicsiny gyógymedencében ma is töltő ürítő rendszerben naponta cserélik a vizet, mert a gyógyhatást tönkretenné a szűrés.)
Nagyon bonyolult dolog a vízigényt számítani, mert a víz- és hőveszteséget elsősorban a vízfelületek párolgása határozza meg. Ezt pedig a vízfelülettel érintkező levegő hőmérséklete, páratartalma, de leginkább szélerőssége. Jól jellemzi ezt az állítást a következő tény. A sátorponyvával fedett óriási úszómedence termálvíz fogyasztása télen fele akkora, mint a két másik, együttesen is sokkal kisebb szabadban hagyott medencéé. Pedig a vékony ponyva alatti levegő melegen tartását is az ide számolt termálvíz szolgáltatja. Beleértve a folyamatosan hozzáadott óránként mintegy 3000 köbméter kinti friss levegő felmelegítését.
A dolog bonyolultsága egyben azt is jelenti, hogy sokféle lehetőség adódik a befolyásolásra. Anélkül. hogy belemennénk a szakmai részletekbe, egy kézenfekvő példát említenék. Ahol gazdálkodnak a hővel, és nincs pénz épületre (de sok helyen még épületen belül is!), az üzemen kívüli időszakban (buborékos) műanyag fóliát terítenek a víz tetejére.
Tehát van számos műszaki lehetőség a szomszédoknak átadadandó vizek kigazdálkodására, csak akarat (és némi tudás) kell hozzá. A szállóval való előzetes egyezkedés pedig előre vetítette annak lehetőségét, hogy a műszaki megvalósításba is beszáll. Ez jelenheti a kontingens bővítését, a szükséges strandi berendezések előteremtését, az átadás hulladékhőben való befogadását, stb.
Azt viszont senki nem várhatja el, hogy az ígérvénye teljesülésére meghatározatlan ideig várjunk. Vevő az, aki fizet. Tehát, ha korábban lehet mással pénzügyi szerződést kötni, akkor azt kell tenni. A később jövőt azzal szolgáljuk ki, ami akkor adott. A számtalan műszaki lehetőségben ez is benne van.
ad 1. részletkérdések Korábban elhangzottak olyan egyezkedések, hogy a szomszéd gyógyfürdő szálló úgy fizessen a melegvízért, hogy kötelezően építsen be az áraiba strandi belépő díjat.
Ezt én nem tartom célszerűnek a következő szempontok miatt:
a) A tervezett gyógyszálló vendégköre számára nem biztos, hogy vonzó a strandunk színvonala. Tehát nem feltétlenül jelent marketing előnyt az "ingyen" strandolási lehetőség felmutatása. Ellenben egy jó vízdíj kialkudása esetén felajánlhatjuk, mint opcionális lehetőséget. Hiszen a 400 ágyas szállóból várható vendégkör nem terheli meg különösebben a strand üzemköltségét. Ugyanakkor egy 1000 Ft-os jegypótlék 100 %-os telítettségnél is csak napi 400.000 Ft bevételt jelentene. Miközben a strand rentabilitási bevétele 2009-ben 300.000 Ft/nap fölött volt 365 napra számolva (forrás: Zoltai Bence) (1000 Ft-os belépővel számolva az év minden napján legalább 300 vendég! Szezonon kívül a napi látogatottság messze elmarad ettől, és a bérletek, kedvezmények miatt az átlagos belépődíj messze elmarad az 1000 Ft-tól.)
b) A fűtésre, fürdőüzemeltetésre a szálló akkor is elhasználja a vizünket, ha nincs vendége. Tehát nem célszerű a mi bevételünket függővé tenni más üzleti képességeitől. Viszont olyan szerződést kell kötni, hogy a vízdíj nagyobb része akkor is járjon, ha nem veszi igénybe, hiszen az elvi lekötöttség miatt másnak nem tudjuk eladni. Az államnak is a vízkészlet járulékot a kontingens 80%-ra mindenképp ki kell fizetni.
c) A jegyár-betét mennyiségének ellenőrzése kritikus lehet. Hiszen ki kellene a szállónak adnia számunkra, objektíve ellenőrizhető módon a vendégei számát, ami akár üzleti titok is lehet., technikájában körülményes. Különösen nehézkessé válna az elszámolás, amikor a rész-szolgáltatásokat a vendég különállóan fizeti meg.
Tehát az én javaslatom több év óta az, hogy órával mért mennyiség alapján fizessen vízdíjat a szomszéd. Ennek a javaslatnak a továbbításáról nem lettem tájájékoztatva, viszont olykor-olykor visszatér felelős vezetők részéről a jegyár-betétes verzió. Előrevetítve, hogy a döntő tárgyalás ebben a felfogásban fog elhangzani, amin változtani már szinte lehetetlen lesz. Kérem a kedves olvasót, írja meg ezzel kapcsolatos véleményét forum.leanyfalu@gmail.com .

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)